P. Howard/Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben-A szőke ciklon

"A sivatagnak nem vághat neki gyalog, tehát nyugodtan elengedhetem. Különben is én kezdem elhinni, hogy ön valóban becsületes úton jár. Nem tudom, miért. Talán ez a Rancing győzött meg a Kings Road-i ház idilljével: bízom magában, miss Weston. Már csak azért is, mert hiszen az én becsületemet is a kezébe adom ezzel a borítékkal. Tessék.
Átadta a táskát.
Evelyn lelkesen nézett rá.
- Köszönöm. Biztos letet benne, hogy úgy vigyázok a becsületére, mint a magaméra.
- Azután pedig... ne haragudjon... Borotválkozni akarok - ezt félve mondta. Sejtette, hogy Evelyn-nek kifogása lesz ellene. Isten tudja, miért szeretné ez a leány, ha ő hosszú szakállt növesztene. És csakugyan. Evelyn szeme dühösen villant meg.
- Ó, hát ezért a nagy bizalom! Ha sima lenne az arca, akkor bizonyára velem jönne. De így kénytelen megbízni bennem, mert a rend talán még a becsületnél is fontosabb.
Dühösen ment el, és bevágta az ajtót. Csak keresse a borotváját ez az undok ember! Utánamehet a sivatagba! Sírni tudott volna dühében. És a legbosszantóbb mégiscsak az, hogy szereti ezt a rettenetes vaskalapost.
Bannister felment a szobájába. A forró naptól áttüzesedett vályog dohos szagot lehelt magából. A gyékényen vidám féigek hancúroztak, és megszámlálhatatlan légy dongott, zümmögött, duruzsolt mindenfelé. A vendéglős, aki a kenderszívástól félhülye volt, rekedt kántálással énekelt valamit, és ez szüntelenül felhallatszott."