Pogány Frigyes: Róma

"Az újkori Róma nagy korszakának végére értünk, s önkéntelenül is felvetődnek azok a kérdések, problémák, melyek a hanyatló társadalmi rendszer - a feudalizmus - művészetének megítélését olyan eltérővé, sokszor ellentétes előjelűvé teszik. A barokk művészetet gyakrai a reneszánsz hanyatló, szét-bomló periódusának, „elbarokkosodásának" szokták tekinteni. De ha a fejlődés rugóit mélyen és széles skálán vizsgáljuk, más eredményre jutunk.
A reneszánsz világképe még statikus jellegű volt. Az előretörő terméssettudományos szemlélet folytán a matematika törvényei a művészi harmóniák világára is átvetültek. Az univerzális lángelmékben a tudomány és a művészet frigyre lépett. Már nem az aranykészítéshez keresték a bölcsek kövét, hanem a világ alaptörvényét és ennek művészi kifejezését a harmóniatörvényekben. Ez a statikus, zárt arányrendszer kristályosodott ki a legnagyobb reneszánsz építészek alkotásaiban. A zártságnak azonban fel kellett oldódnia. A kötött arányrendszer bűvöletéből ki kellett lépni, hiszen a tudat, a látókör tovább bővült, a tudomány, a matematika útja is magasba ívelt. Galilei szerint a természet könyve a matematika nyelvén íródott, de ez a matematika nála már mozgással telített. Mindinkább a mozgás törvényszerűségei léptek előtérbe, ezekben fedezték fel a természeti tünemények magyarizatát. Ez a szemlélet szükségszerűen kihatott a tudomány minden területére és ezek közös eredőjére, bölcseletre is. A matematikai természettudomány táplálta a racionalizmus szemléletét és módszerét. A matematikus, tudós, író, művész számos esetben továbbra is egy személyben találkozott.
S ha már tényként fogadjuk el, hogy a teoretikusok gondolatai - s ezzel a tudományos világkép -a reneszánsz művészetére döntő mértékben hatottak, vajon feltételezhető-e, hogy a barokk művészet illuzionizmusa - egyesek szerint irracionalizmusa - szöges ellentétben állt azzal a racionalizmussal, amely a matematika cáfolhatatlan logikájával ekkor már szükségszerűét a végtelenbe, a megfoghatatlanba ívelt? A világmindenség a racionalizmus és az empirizmus szemléletében továbbra is mint egység jelentkezett, de nem statikusan, zártan, hanem az ok és okozati láncolat, a történés, a mozgás végtelen folyamatában értelmezett egységként. A zárt, statikus formarendnek a nűvészetben is szét kellett robbannia."