Sarah Lotz: A Negyedik nap

"-És képesek működtetni? Meg irányítani? Te vezettél már ilyen óceánjárót?
Nem jutott eszébe a szó. Te jó ég, a feje...
Bin segített neki felállni. A helyiség romokban hevert. Mindenflelé papírok és fiolák voltak. Infúziós állványok egymás hegyén-hátán. Jesse-t elöntötte a pánik, amikor a gyógyszeres szekrényre nézett. Érintetlennek tűnt. Még szerencse.
- Vannak sérültek, doki.
- Hol?
-Az átriumban, a főfedélzeten. Beviszik őket a Merj Nagyot Álmodni Színházba.
- Van köztük súlyos is?
-Nincs senki életveszélyben. Néhány törés talán. Amit tudtam, megtettem. Az egyiküknek agyrázkódása van.
Bin ismét vágott egy grimaszt, aztán bocsánatkérőn felemelte a kezét, kicsit arrébb lépett, és belehányt egy szemetesbe. Jesse figyelmei nem kerülte el, hogy az ápoló még ezt is valahogy könnyed eleganciával csinálta. Odanyújtott Binnek egy törlőkendőt.
- Bin, te még beteg vagy. Nem vagy abban az állapotban, hogy másokon segíts. Majd én magammal viszem mindazt, amire szükségem leheti!
- Biztos vagy benne, doki?
- Igen.
Jesse lélegzet-visszafojtva várta, hogy Bin végre elmenjen. Odarohant a gyógyszeres szekrényhez. Remegett a keze.
És akkor beléhasított a gondolat. Éppen most élt túl egy elég komoly vihart a tengeren különösebb sérülések és baj nélkül. Biztos, hogy ezen az úton akar továbbmenni?
Basszus.
Gyorsan bedugta a még megmaradt ampullákat a zsebébe, és a fogával letépte a védőfóliát egy injekciós tűről. Csak percek kérdése, és újfent teljes vértezetben áll a feladatok elé.
A sérülteket a színház előcsarnokában gyűjtötték össze, a lépcsőkön és az ajtók előtti szőnyegeken feküdlek."