Schmidt Egon: Kócsagok birodalma - A Velencei-tó állatvilága

"Nehéz lenne rangsorolnom az évszakokat, de ha mégis meg kellene tennem, úgy feltétlenül a tavasz és az ősz kerülnének az első és a második helyre. Akkor zajlik a természet egyik leglátványosabb színjátéka, a madárvonulás, a megújulás és a közelgő elmúlás színekben és pompában valami olyan csodálatosat képes nyújtani, ami a természetszerető ember számára mindig új és soha meg nem unható élményt jelent. Velencei-tavi sétánkat a rügyfakadással, a felcsendülő madárdallal kezdjük, és a rövid téli délutánokon, ezüstös hópihék szállongása közben fejezzük be. A tavasz érkezése, mint mindenütt, a Velencei-tó mentén is az időjárás szeszélyétől függ. Néha már február közepén betoppan, és a langyos napsugarak egykettőre kékesen csillogó vadvizekké változtatják a fehér hótakarót, sártengerré a dűlőutak addig kőkeményre fagyott kocsicsapásait. A gumicsizma ekkortájt legalább olyan fontos, mint a jó távcső. Az időjárást előre megjósolni, prognózisokat felállítani, tudjuk jól, háládatlan feladat. Ha sikerül, ha beválik a jóslás, az rendszerint csak a puszta véletlen műve. Hiszen a kiszámíthatatlan tél néha éppen márciusban kezd tombolni, igyekszik bepótolni azt, amit esetleg elmulasztott, és hideget, havat, ónos esőt zúdit rétekre, nádasokra egyaránt. De talán mégse idézzük a legrosszabbat, hiszen ha a sokévi átlagot nézzük, tavaszhercegnő legtöbbször mégis csak úgy február utolsó napjai táján suhan végig először a tó partján. Néha nagy szelek kísérik, melyek hétrét görnyesztik a lomb nélkül szomorkodó fűzfákat, máskor szinte lopva köszönt be, és csak csendes, csordogáló olvadás jár a nyomában."