Stephen King: A setét torony 1. - A harcos

"- Legyen egy kis világosság - szólt közömbösen a feketébe öltözött ember hangja, és lön világosság. A harcos közönyösen azt gondolta, hogy a világosság jó.
- Most legyen odafent sötétség és csillagok. Odalent víz. - Megtörtént. A harcos végtelen tengerek fölött szállt. Fölötte a csillagok vilióztak szüntelenül, mégsem ismert föl egyetlen csillagképet sem azok közül, amelyek hosszú élete során vezették.
- Föld - szólt a feketébe öltözött ember. Máris ott volt; határtalan, galvanikus görcsök közepette dagadt elő a vízből. Vörös, száraz, repedezett, üveges, meddő volt. Vulkánok köpték szakadatlanul a lávát, mint gigászi pattanások valami csúnya serdülő tökfején.
- Helyes - mondta a feketébe öltözött ember. - Kezdetnek megteszi. Legyenek növények. Fák. Füvek, mezők.
Megtörtént. Dinoszauruszok dübörögtek morogva és fújtatva, megették egymást, és beleragadtak n bugyborékoló, bűzlő kátránytavakba. Mindenfelé hatalmas trópusi esőerdők terültek el. Gigászi páfrányok integettek az égre fogazott leveleikkel. Némelyiken kétfejű bogarak mászkáltak. A harcos mindezt látta. Mégis nagynak érezte magát.
- Most az ember jön - mondta halkan a feketébi öltözött ember, de a harcos zuhant... fölfelé zuhant, A hatalmas, termékeny föld látóhatára görbülni kezdett. Igen, mondták neki, hogy gömb alakú, a tanítói ezt állították, és hogy ezt még sokkal korábban bizonyították be, mintsem a világ elmozdult volna, De ez...
Egyre tovább, egyre följebb. Világrészek vették föl formájukat megdöbbent tekintete előtt, majd eltakarták őket a felhők órarugói. A világ légköre olyan volt, akár egy magzatburok. A nap, a fölkelő nap a világ vállán... Fölkiáltott, egyik kezét a szeme elé kapta.
- Legyen világosság! - Ezt már nem a feketébe öltözött ember kiáltotta. Gigászi, visszhangzó zengés volt. Betöltötte a teret és a tér közeit.
- Fényt! Hullott és hullott.
A nap összezsugorodott. Csatornákkal behálózott vörös bolygó pörgött el mellette, vadul köröző két holdjával. Forgó sziklagyűrű. Gázoktól sistergő bolygóóriás, amely belapult a pólusain, mert túlságosan hatalmas volt, hogy megtarthassa magát. Arrébb egy glóriás világ, amely úgy villogott a jégtűk gyűrűjében, mint egy drágakő."