Stephen King: A setét torony 3. - Puszta földek

"A gépezet hátsó feléből kiálló csőből édes almamust csordogált. Ott állt egy másik férfi (már nem emlékezett rá, hogy hívták), neki az volt a munkája, hogy egyik korsót a másik után töltse meg a musttal. Egy harmadik is állt mellette, az ő dolga volt, hogy fejbe verje a korsótöltögetőt, ha túl sok lé csurog mellé.
Az apja adott neki egy pohár habzó almamustot, és noha az eltelt évek alatt Andrew rengeteg más elfeledett ínyencséget kóstolt a városban, annál az édes, hideg italnál sohasem kóstolt finomabbat. Mintha magát az októberi szelet kortyolta volna. Mégis, a must ízénél sokkal világosabban emlékezett Dewlap izmainak kígyózására és vonaglására, ahogy egyik kosarat a másik után önti a kegyetlen gépbe, amely folyadékká változtatja a nagy piros-sárga almákat. Kéttucatnyi henger vitte őket egy kilyuggatott, forgó acéldob alá. Az először szétnyomta az almákat, azután péppé zúzta; majd kicsurgott a levük, miközben végighaladtak egy hálón, amely felfogta a húst és a magokat.
Most a koponyája volt az almaprés, az agya az alma. Hamarosan szétpattan, ahogy az almák pattantak szét a prés alatt, és az áldott sötétség elnyeli végre. -Andrew! Emeld föl a fejed, nézz rám! Nem tudta... és nem is akarta megtenni, még tudta volna, akkor sem. Jobb csak feküdni és várni sötétséget. Úgyis meg kell halnia, hiszen az az ördöji kölyök golyót eresztett az agyába.
- Még a közelében sem járt az agyadnak, te segglc és nem haldokolsz!"