Szabó Magda: Ókút

"Mint mondtam, nemcsak mi magunk voltunk az esti mesék szereplői, hanem kitalált figurák is. Apám majdnem mindig mókás, kalandos históriákat mesélt, anyám történeteiben meg gyakran szerepelt egy jó kislány. Ez a kislány karácsony vagy húsvét előtt rendszeresen felbukkant a mesékben, mintha valami titokzatos, csillagszórós vagy bárányos-tojásos közeg lakója lett volna, ahonnan csak bizonyos időszakokban volna szabad megidézni őt, erkölcsi világképem formálása érdekében, merőben didaktikai okokból. Tetteit azért hallgattam olyan áhítattal, mert ez a mesebeli kislány egy vonásban se hasonlított hozzám: illedelmes volt, szelíd, kedves, egyszer sem ordított az utcán, mint én, egyszer se mondta a néniknek a kötelező kezicsókolom helyett, hogy bú-barom, mint én. Olykor támadt is bennem valami halvány gyanú, hogy voltaképpen nekem is olyannak kellene lennem, mint annak a kislánynak, s talán nem is véletlenség, hogy anyám annyi este őt emlegeti. Lesújtó gondolat volt; ha egyáltalán utánozni szerettem volna valakit, az utcánkban Guriga néven számon tartott garázda suhanc volt az eszményképem, aki faspulnikkal kereskedett, s úgy tudott káromkodni, hogy idősebb hajdúk piruló arccal suhantak el mellette.
Egy decemberi estén a mesebeli kislány végre valami olyat cselekedett, amihez nekem is volt hallásom: szabadon engedett egy rab madárkát. Szerettem az állatokat, anyám szava nyomán tüstént ott reszketett, reménykedett előttem a kis-
madár, s mikor a mesebeli jó kislány azt mondta neki: „Légy szabad!", gyémántkönny hullt a szeméből örömében, odakopogott kalitkája fenekére, ő meg kihussant az ég felé, örökre szabadon. El voltam ragadtatva a mesétől, s elalvás előtt sokáig törtem a fejemet, milyen módon utánozhatnám a mesebeli kislányt."