Szalacsi Rácz Imre: Tékozló fiú

Az adók nem folytak és a régi királyi javak, ingó marhák elzálogosítása mellett is előfordult, hogy egyetlen batka se maradt a kincstárban. Ilyenkor Joakim bán elinalt az udvar közeléből és Erzsébet királynéval szórakozott valamelyik vidéki majorságban. Kun Erzsébet rájött végre a nagy válogatásban, hogy mégis csak Pektári Joakím a nekivaló igazi férfi. A pénztelen napokban nehéz sora volt a királyi udvarnak, s ha már minden szakadt, az udvarnál lebzselő kunok hoztak a legközelebbi majorból egy bornyút és két napig nagy lakodalmi dáridót csaptak a nyárson sült állatból. Erzsébet királyné nem sokat törődött az udvartartással, bár takarékos volt, egyre hangoztatta, hogy elég baja van neki a saját környezetével, leánya és másik fia nevelésével, ne kívánják tőle, hogy a király udvarát is ő tartsa rendben. Ilyen körülmények között nem sok alkalma volt László királynak arra, hogy erős jellemmé fejlődjék. Túl korán önállósította a sors és pár éves uralkodás után a véletlennek játéka szerint rendezte be az életét is. Ha volt, akkor mindenkinek volt, ha üres volt a zsebe, akkor bizony előfordult, hogy az egész udvar ott evett a nyárson sült tinóból a szabad ég alatt a pogány kunok gyönyörűségére. Az emlékezetes éjszaka óta nem nézett Éduára a király, mintha egészen szakított volna a megkóstolt szerelemmel. A leány szedte magát és hazament Szabadszállásra. László összeköltözött Gergely préposttal és egész éjszakákat elvitatkozta kettesben a sötét kamarában. Eszes, okos, gyors felfogású volt, de olyan csökönyös és-annyira önfejű, hogy minden ellenkező kísérlet hiábavaló volt, ha egyszer valamit a fejébe vett. Eljárt a vasárnapi istentiszteletekre. Igyekezett eleget tenni egyházi kötelességeinek, meg is gyónt, fiúi ragaszkodásról biztosította többrendbeli levélben a pápa urat, de mégis inkább huzott kunjai lassan feledésbemenő hitéhez. Inkább fel tudta fogni a pusztázó népség vihar és villámimádatát, mint a Názáreti jóságát, akit végül is keresztre feszítettek.