Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött... 1. kiadás!

Két-három lovász is segédkezett. Végignyargalászták a másfélkilométeres frontot, rendezgették a hajtósort, üzeneteket kézbesítettek, hátizsákba pakolt utánpótlást hoztak a muníciója fogytán levő puskásnak. Sőt, hellyel-közzel egy-egy hátra törő, sebzett nyúl, messze lehulló fácán után is iramodtak, ha vizsla éppen nem volt kéznél. Amire egyébként nem volt okvetlen szükség, hiszen sűrű front mögött két-háromszáz lépésre még egy második, lazább sorakozó rajvonal is következett, az úgynevezett „dögészvonal”, a hátra törő sebzett vad összeszedésére szolgáló. Az egyes puskások útját nemcsak kicsóvázták, hanem lehetőség szerint meg is könnyítették, kényelmessé tették. Ahol árkon vagy mocsaras tocsogón vezetett által, ott alkalmas bürü, pallódeszka vagy kukoricaszárból készült átjáró könnyítette járását. A vendégeknek mindig jólesik az efféle apró figyelem. Elkészítése egyszerű, s nemcsak rend fenntartását segíti elő, hanem a vadászat jó hírét is emeli. Milyen élvezetes mulatság volt, ha előkészülés napjain kint járhattam a vadőrökkel, nézhettem, mint számozzák tintaceruzával a csóvanyeleket, pallókkal-átjárókkal, mint egyengetik a puskások leendő útját. Közben persze meghánytuk-vetettük az esélyeket, találgattuk az eredmény számát, fogadásokat kötöttünk – öt patronba, tízbe – vajon meglesz-e első nap a négyszáz nyúl, a háromszáz kakas? Szalonka, róka kerül-e cső elé, nem-e?... A nagy napok elmúltával apám pontos jegyzőkönyvet szerkesztett, amibe nemcsak az eredményt írta be, hanem a lezajlott vadászatra vonatkozó mindennemű észrevételét is. „Második stráf tíz perccel korábban induljon, keleti széllel a bal sarok, nyugatival a jobb sarok járjon kissé előbbre”; „hajtók jobb szeretik a gulyáslevest, mint a töltött káposztát” – efféléket. Rendkívül hasznos szokás, igen megkönnyíti, lényegesen javítja az esztendőre következő rendezést, évről évre tökéletesíti. Utóbb már nagyon kitanultuk annak a kétnapos vadászatnak minden csínját-bínját.