Széchenyi Zsigmond: Denaturált Afrika

"Alkalmasan álló, erős faágon vetik át a zebranyakra csomózott kötelet, lelógó végét pedig a kocsi hátsó lökhárítójára erősítve, egyszerűen felhúzatják a „csalétket". Persze, nem mindig sikerül. Hol a kötél szakad el, hol az ág nem bírja a nehéz testet, reccsenve törik ketté. De az autó óvatos húzására, előbb-utóbb megmozdul a zebra, fokozatosan emelkedik magasba. Lehetőleg addig kell húzatni, hogy fáról lelógó vége, mintegy két méterre legyen a földtől. A felszabott hasú, kidöntött belű dögöt messziről megérzi az oroszlán, s mihelyt megtalálja, alája ül, és gondolkodóba esik. Már a fatetőre szállott, levegőben himbálódó zebrát is furcsállja. Azon töri fejét, miképpen is lehetne ezt a nagyon is ismerős, de szokatlan madarat valahogy megkaparintani?
Nézi-nézi, egyre nyáladzóbb gusztussal, míg csak hozzá nem próbál nyúlni. Persze nem éri el. Kénytelen hátsó lábára állni, így már közelíti, meg is szagolhatja, ami csak étvágyát fokozza. A sikertelen egyensúlyozás egyre türelmetlenebbé ingerli, kínjában fel-felugrál - hogy a zebra combjából egy-egy falatot szakítson.
A cél persze az, hogy az oroszlán minél több időt töltsön a fa alatt. Minél többet vesződjék, minél tovább lekösse a már-már keze ügyében tetsző, mégis el-elmozduló zsákmány. Lehetőleg éjszaka hosszat elszórakozzék, sőt még virradat után - a vadász megjelenésének idejében - is ott bajlódjék, törje magát a fa alatt.
Egyre éhesebben, persze.
Poolman azt állítja, gyakran látott a felakasztott csaldög alatt kimerültén és tanácstalanul gondolkodó oroszlánt, aki még mindig nem akarta elhinni, hogy képtelen elérni a feje fölé tálalt ingyenvacsorát!
Bár azt látnám már, mikor töri a fejét!
Nagyobb biztonság kedvéért - ezt egyébként hajdanában is meg szoktuk tenni - felkötés előtt még alaposan megkocsikáztat-juk a zebrát, hosszú kötélen megszánkáztatjuk, hogy az éjszaka bolyongó ragadozó orrát minél könnyebben érje dögszag, s azt nyomon követve rátalálhasson a csalétekre.

Mikor ma hajnalban végigjártuk a zebradögöket, a másodikhoz közeledve, alatta mozdulat kapja meg szememet. Na végre -gondolom könnyelműen -, mégiscsak eljött valami! Már nyútják is hátulról a puskát.
Hamarosan kiderül, csak semmirekellő hiénának kerekedett kedve zebrahúsra. Kutya módra ül a feje felett bűzölgő zebra alatt - sóváran nézi. Még csak nem is gondolkozik."