Széchenyi Zsigmond: Nahar - Indiai útinapló

"A tigris visszaperdül a hajtásba. Kürtjelek harsannak. Megállítják az előnyomulást. A távoli hajtósor, akár a megneszült majomsereg, uccu fel a fákra. Lövést ugyan nem kapott a lord tigrise, világosan láttam mindkét golyó becsapódását. A vadászmester azonban, ki a szélső machanról figyeli az eseményeket, méltán azt hiheti, hogy a tigris sebesülten ugrott vissza. Azért adatta le a kürtjelet. Néhány percnyi szünet. Ide-odajelezgetés, trombitálás, érthetetlen parancsok. Szememet nem veszem le tigrisemről. Mozdulatlanul fekszik vagy két méterre a sövény előtt. Ezt már nem kell féltenem. Látom is rajta a lövést, tarkójából szivárog a vér, jobb helyen nem is találhattam volna. Hogy is történet?... Pillanatok alatt pergett le a kép, gyorsabban mint elmondhatnám: Tátott szájjal, hátrahúzott füllel, égnek álló farkkal, nagyot hörögve lódult ki a léniára... Mihelyt fejét megpillantottam, már szólt is a puskám. Még a mellettem ülőknek is olybá tetszett, mintha a sűrűből úgy bukfencezett volna ki a léniára. A másodikat is meglőhettem volna, de azt át kellett engednem a lordnak... Ismét szólnak a kürtök. A hajtók ereszkednek le a fákról, folytatják az előnyomulást. Hiszen az elhibázott tigris még előttünk van! Nemcsak a hajtás, az izgalom is újra kezdődik. A hölgyek egészen belepirulnak, engem is kiver a verejték, pedig meleg sincs. Érdekes, minél kevesebb a veszély, annál izgatottabb vagyok. Ha odalent lehetnék és szemtől szembe állhatnék a tigrissel, bizonyára nyugodtabb lennék. De idefent, a lestorony biztonságában, szabadjára engedhetem az izgulás luxusát."