Széchenyi Zsigmond: Szarvasok nyomában

"A lépkedő szarvas nem teljesen egymás mögé, nem egy vonalban rakja a lábait, vagyis a szarvasnyom nem „zsinórsoros”. A lábnyomok a mozgás irányvonalának két oldalán helyezkednek el. A nyomoknak a mozgás irányvonalától való eltérését az illető nyom terpesztésének mondjuk. A terpesztésből a bika testi kondíciójára, esetleg korára következtethetünk, agancsához azonban ismét csak ennek megfelelő reményeket fűzhetünk. Az öreg, széles mellkasú bika szélesebben lép, nyoma nagyobb terpesztést mutat. A jól kihízott, nyári „dönérszarvas” pedig általában jobban terpeszti a lábát a leromlott, soványra szűkült szarvasnál. A bikanyom terpesztése mégis mindig világosan felismerhető, míg a tehénnyomé gyakran olyan szűk, hogy már csaknem „zsinórsoros” (egy vonalban futó) nyomnak mondható. Vemhes tehén nyoma – nevezetesen a vemhesség utolsó két hónapjában – erősebben terpeszt, különösen a hátsó lábaké. A lépkedve vonuló vad nyomában mindig világosabban meglátszik a terpesztés, mint az ügető vagy különösen a vágtató vad nyomában. Feltűnő jel, hogy a bika mindig kissé kifelé (franciásan) lép, nyomának hegye tehát kifelé mutat, míg a tehén nyomai egyenesen előre, egymással jóformán párhuzamosan állnak. A bikanyomon tehát, ha azt követjük mindig világosan látszik, melyik a jobb, melyik a bal láb. A bika csülkének hegye (különösen a szilás területeken) tompább, legömbölyítettebb a tehén csülke hegyénél, a bikanyom eleje tehát mindig domborúbb a tehénnyomé viszont mindig hegyesebb rajzot mutat. Minél öregebb a bika, annál tompább, domborúbb rendszerint a nyoma. Igen öreg tehenek csülkének hegye is le szokott domborodni, de legfeljebb csak olyan mértékben, mint a fiatalabb négy-ötéves bikáé. A gyanútlan vonuló csülkös vad nyomképe általában egyszerű nyomláncot mutat, vagyis a hátsó lábak az elsőknek nyomába lépnek. Fiatal bikák gyakran megteszik, hogy hátsó lábak az elsőknek nyomába lépnek."