Budapest, 1999. Zrínyi Kiadó, 159 oldal, szövegközti rajzokkal illusztrálva, kiadói karton-kötésben, jó állapotban.
"Bár ne kapták volna meg e várat, mert rettegésben tartották a környéket, de átcsaptak Sziléziába, Morvaföldre is, s raboltak Tren-csén megyében. A rablólovagokra később lesújtott a királyi harag, elkobozták a Podmaniczkyaktól a várat, hogy egy nagy és látványos kibékülés után újra csak a birtokukba kerüljön Beszterce. Podmaniczky János és Rafael kibékült a királlyal, visszakapták ősi birtokukat. De ez a család is kihalt hamarosan. A Vág e büszke vára Serédy Gáspár birtokába jutott. Ez a Serédy Gáspár nem akárki volt, a zászlósúri rangig vitte és 1563-ban ott volt Miksa király megkoronázásán.
És itt kezdődik valójában Vágbeszterce máig is fénylő időszaka. Serédy Gáspár özvegye a kezét nyújtotta Balassa Andrásnak, aki a költő Balassi Bálint nagybátyja, mentora, jó és rossz szelleme volt.
Nem kell a regéket, mondákat külön keresni, mert nincs magyar vár monda és rege nélkül. A képzelet sok mindent kitalál, de olyat csak ritkán tud alkotni, ami érdekesebb lehet a valóságnál.
Erre Vágbeszterce a legjobb példa. Amikor ott jártam legutóbb a vár alatt s felnéztem a romokra, már készen volt a Balassi Bálint életéről szóló regényem: az Aranypávák az asszonyok. Ennek a könyvnek számos fejezete itt játszódott a besztercei várban.
Kerestem a magasban azt a toronyszobát, ahol Balassa András - mert a Balassák, Bálint kivételével így írták nevüket - elolvasta Bálint néki szóló levelét, amely így kezdődött: „Éltig való szolgálatom ajánlása után. Bizodalmas uram bátyám!" Ilyen, szép megszólítással illette Balassi Bálint nagybátyját, aki nem mindig szolgált rá e titulusra. Nézzük a múltat.
Balassi Bálint édesapja, János úr még csak az ötvenkilencedik évét taposta, amikpr elindult Bécs városába, mivel hűtlenség gyanújába keveredett, s a fekete vádakat fehérre szerette volna mosni. Igen, elindult Bécs városába, de csak idáig jutott. Vágbesztercéig, s itt halt meg, teljesen váratlanul, unokaöccse, Balassa András karjai között. Balassa András igen bizodalmas embere volt János úrnak. Hiszen édesapja, Balassa Imre erdélyi vajda és Balassa János édestestvérek voltak. Szívbéli unokaöccse volt a váratlanul elhalálozottnak. Vajon gondolt-e halála pillanatában Balassa János gyermekeire: Bálintra, aki ekkor épp Dancka alatt vitézkedett, valamint Ferencre, az öccsére, aki ez időben még tanult. És lányaira: Évára és MáViára, akik bizony kicsinyek voltak."