Tardy János (szerk.): Értékőrző Magyarország - Nemzeti parkok, Világörökség

"Elődeink már több mint száz évvel ezelőtt felismerték és elismerték a műemlékek és a műemléki együttesek kulturális jelentőségét, értékét. Néhány évtizede azonban mind  szélesebb körben ébrednek rá arra, hogy a hagyományos kategóriáknál többet mond és pontosabb az építészeti örökség fogalma. Ezért a jelent, de még inkább a jövőt tekintve e tágabb körben indokolt a műemlékekkel foglalkozni. Az európai építészeti örökségről szóló Granadai Egyezmény pedig-csakúgy, mint a világörökségi értékek egyre pontosabban megfogalmazott értelmezése-még ennél is tovább megy, amikor a védendő értékek között szerepelteti az úgynevezett "kultúrtáj" kategóriát is. Mindez azt jelenti számunkra, hogy hagyományos értelemben vett műemléki értékek mellett tágabb körben foglalkoznunk kell az épített környezeti értékekkel is, amikor a kulturális örökség építészeti részének megbecsülése van napirenden. A magyar műemlékvédelem múlt századi kezdetekor-ahogy más országokban is-csupán a kiemelkedő jelentőségű, úgynevezett nagyépítészeti alkotások legjobbjai  váltak műemlékké. Például a római kor "föld alatti", nagyon töredékes maradványai hazánk (az egykori Pannóniával egybeeső) területén mindig is különleges érdeklődésre tarthattak és tarthatnak számot. Ezt jól példázza az egészen különleges értékű pécsi ókeresztény emlékek többszázados megbecsülése. A XIX. században (1872-ben) létrejött intézményes magyar műemlékvédelem kezdetekor a nemzeti hőskor, a középkori magyar királyság korszaka vált hangsúlyossá, ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy az első, "hivatalosan" is védetté nyilvánított műemlékek csaknem kizárólag nagyobb méretű középkori templomok, valamint királyi, esetleg fontosabb főúri várak voltak."