Thor Heyerdahl: Fatu hiva

"Minthogy fegyverünk nem volt, felhúztam a cipzárat, és fülsiketítő üvöltéssel kitörtem a sátorból. Nehéz volna megmondani, hogy ki ijedt meg jobban: egy elvadult; fehér korcs kutya állt odakint, és bambán bámulta a sátrat. Hirtelen páni félelem kerítette hatalmába, úgy kilőtt, akár egy nyíl, neki az erdőnek, le a hegyoldalon, és soha többé nem merészkedett felségterületünkre.
De még így sem volt nyugtunk. A gyengéd éjjeli szellőben puskalövések hallatszottak mindenfelől a völgyben, néhány egészen közel dörrent. Őrjítő dolog, hiszen Willy Grelet-n kívül senkinek sem lehetett puskája a szigeten, ráadásul senki sem láthatott tovább az orránál a sötét erdőben éjszaka. Ki kellett mászni a sátorból, hogy megállapítsuk, mi történik. Néhány csillagot láttunk a fejünk fölött. Azután hirtelen valami hatalmas erővel a földre zuhant. Úgy dörrent, mint a puskalövés, éppen úgy, mint azok, amiket a távolból hallottunk. Valami felém gurult. Egy nagy kókuszdió, akkora volt, mint egy rögbilabda, mivel még rajta volt a bőrszerű külső héja. Ez a vastag külső huzat biztosítja, hogy a dió - leesvén a pálma koronájáról - nem törik szét. A marquisesi őserdei pálmák olykor elképzelhetetlenül magasra nőnek, hogy napfényigényes koronájuk áttörjön a dzsungel tetején. Amikor a szél megerősödik éjszaka, és megrázza a pálmák magas lombkoronáját, a tejtől súlyos, érett diók lepottyannak, és éles dörrenésekkel töltik meg a csendes éjszakát. Egy pálma épp a fejünk fölött böködte a csillagos eget, az egyik sátormerevítő kötelet éppen a törzsére erősítettük. Gyorsan kibogoztuk a kötelet, és biztonságba helyeztük kis sátrunkat. Ha erről a pálmáról lepottyanna egy dió, biztosan széttépné a sátrat, és halálos bombaként zuhanna ránk. Megtisztítottam egy újabb darabot a dzsungelból, már amennyire a sötétben lehetett, betakarództunk az összelappadt sátorponyvába, hogy a lehetőséghez képest megúsz-szuk szúnyogcsípések nélkül.
Amikor felkelt a nap, a Tauaouoho hegység mögött alig néhány sugara érte a fennsíkot. A dzsungel sűrűje falként vett körül, melyen a legenyhébb szellő sem hatolhatott át, hogy elűzze a szúnyogokat. Elhatároztuk, hogy megtisztítjuk az egész teraszt, és építünk valami lakhelyet, amely elég biztonságos ahhoz, hogy távol tartsa a dzsungel állatait. Egy érett, de rovar rágta banánfürtöt hoztam reggelire. Kószálás közben találtam a teraszon, miközben Livtől mindvégig hallótávolságon belül maradtam, és mire visszatértem, ő már megpirított néhány diószerű gyümölcsöt, amelyek egy közeli nagy őserdei fáról pottyantak le. A királynő forrásának vize hűs volt és kristálytiszta, íze semmiféle csapból folyó vízhez nem hasonlítható, mi pedig olyan boldogok voltunk, akár a dalos madarak körülöttünk, és csak úgy bizsergett bennünk a munkakedv.
Reggeli után megragadtam a hosszú machetét, és mint valami karddal suhintottam vele a fák közé. Az éles kés egyetlen csapással elvágta a banánfa nedvdús szárát, akár a hagymát, még a kenyér-fa kemény törzse is megadta magát szilánkonként. A jól ismert gyümölcsfák éppúgy áldozatul estek a machetémnek, mint a sose látott dzsungelnövények. Furcsa munka volt, mintha a szomszéd kertjét dúlnók fel. Liv kúszó vaníliát, páfrányt, kávécserjét gyomlált ki, és kihúzott még valamit, ami úgy nézett ki, mint valami kötél, rajta a levegőben termő krumplik."