Victor Hugo: A párizsi Notre-Dame 1482

"Tizenhatéves koromban állandó foglalkozást kerestem. Rendre megpróbálkoztam mindennel. Felcsaptam katonának; de nem voltam elég bátor. Elmentem Szerzetesnek; de nem voltam elég jámbor. Amellett inni sem tudok. Elkeseredésemben elszegődtem ácsinasnak; de nem voltam elég erős. Nagyobb hajlandóságom lett volna a tanításhoz; igaz, hogy nem tudtam olvasni; de hát az nem akadály. Egy idő múlva rájöttem, hogy akármibe fogok, mindenhez hiányzik belőlem valami; látván, hogy semmire sem vagyok alkalmas, önszántamból poéta és dalköltő lettem. Erre a pályára bármelyik csavargó elszánhatja magát, s többet is ér, mint ha lopni járok, amit olyan nagyon ajánlgatott néhány ifjú zsivány ismerősöm. A jó szerencsém egy szép napon Claude Proliénak, a Notre-Dame tisztelendő főesperesének az útjába vetett. Ő a pártfogásába vett, és neki köszönhetem, hogy ma igazán művelt ember vagyok, ismerem a latin irodalmat Cicero A kötelességekről szóló művétől a celesztinus atyák Halotti szertartáskönyvéig, és nem vagyok járatlan sem a skolasztikában, sem a poétikában, sem a prozódiában, de még a tudományok tudományában, a hermetikában sem. Én vagyok annak a misztériumnak a szerzője, amelyet olyan elsöprő sikerrel s olyan nagy sokaság előtt mutattak ma be a Törvényszék nagyszálájában. Könyvet is írtam, hatszáz oldalon számol majd be arról az 1465-ben feltűnt csodás üstökösről, amelynek láttán egy ember megbolondult. De vannak más eredményeim is. Mivel értek valamicskét az ágyúöntéshez, magam is dolgoztam Jean Maugue öregmozsarán, tudja, azon, amelyik a próbalövés napján felrobbant, és huszonnégy kíváncsit ölt meg a charentoni hídon. Mint látja, férjnek éppen nem vagyok megvetendő. Tudok jó néhány igen mulatságos mutatványt, megtanítanám rá a kecskéjét is; például, utánozni a párizsi püspököt, ezt az átkozott farizeust, akinek a malmai összefröcskölik az embert, ha átmegy a Molnár-hídon."