Vittorio Rossi: Óceán

"Azok, akik az ágyukban alszanak, nem hallják a harangot, de a hal ütés könnyű kézként suhan át a súlyos álmon, s az álom egy pillanatra könnyű, szinte áttetsző lesz, mint az ébredést megelőző percekben. Ha valamelyik felébred és hallja a kongatást, dühösen gondol rá, hogy egy óra múlva fel kell kelnie, elátkozza az élet igazságtalanságát, a nyomorúságot, a mesterségét, azután elkeseredetten újra a takaró alá bújik, de a szeme nyitva v&n,r az idő meg rohan és elorozza az álmát.
Újra Scandorza lábaihoz kuporodom és az ágyról kezdek ábrándozni: a hívogató ágyról, melynek a takarója durva gyapjúból van, dohányszínű és olyan kemény és szúrós, mintha drótból volna ; a derékalja pedig kukoricalevelekkel van kitöltve, kemény, mint a cement, s egy emberi test körvonalának a lenyomatát őrzi, talán az elsőét, mely rajta aludt, és emlékszem, eleinte milyen nehéz volt a testem formáit hozzáidomítani ahhoz a már meglevő formához, mely a kukoricalevelek rugalmatlan rétegébe volt vájva!
Az ágyról ábrándozom, s érzem, hogy az álom hullámáradata felcsap, elnyeléssel fenyeget."