Budapest, 1983. Gondolat Kiadó, 513 oldal, végig fekete-fehér és színes képekkel illusztrálva. Kiadói egészvászon-kötésben, elöl pici szakadás a papírborító alsó szélén, jó állapotban.
A mesterség
A hímzés a legrégibb díszítőtechnikák egyike. Az ókori szerzők - Homérosz, Vergilius - csodálattal emlékeznek meg a keleti hímzésekről, később pedig a keresztesek a pompás bizánci hímzéseket emlegetik elragadtatással. Az ókori hímzések motívumaira, technikájára ma már jórészt csak az írott forrásokból, ábrázolásokból következtethetünk, hiszen a fennmaradt tárgyi emlékanyag igen csekély. A kora középkortól kezdve a hímzés az európai textilművészetben is egyre jelentősebb szerepet játszott, s a román kortól a 19. század elejéig a szövetek díszítésének legszebb, anyagát, technikáját és mintakincsét tekintve pedig a leggazdagabb módjává vált.
Jelentősége és szerepe a különböző korokban változó. A 14. század közepéig a legelőkelőbb egyházi és világi méltóságok öltözékeit, a templombelsőket, vártermeket díszítő kárpitokat és függönyöket egyaránt súlyos aranyvagy selyemhímzések borították. A nagy kárpitszövő központok kialakulása és a kárpitművészet felvirágzása következtében a belső terek díszítésében a hímzés hosszú ideig elvesztette vezető szerepét, s ezt csak a barokk korban nyerte bizonyos fokig vissza. A női és férfi díszruhák, az egyházi liturgikus ruhák, az öltözékeket kiegészítő viselettartozékok - kesztyűk, cipők, fejfedők stb. -, valamint a vászonneműek legszebb darabjait azonban századokon át továbbra is hímzéssel díszítették, csak a 17. században lett szinte egyenrangú versenytársa a csipke, majd pedig a 18. században a változatos mintájú, színes virágos selyemszövet. Ettől az időtől kezdve a hímzés egyre inkább háttérbe szorul, többnyire csak a férfi vagy női ruhák szegélyeit díszíti, majd később már csak a táskák, legyezők, tárcák, táncrendek - tehát a női viselet apró tartozékainak a dísze lesz. A 19. század közepétől a hímzőgép (J. Heilmann 1829) elterjedése, valamint a divat átalakulása a kézi hímzést feleslegessé teszi, s bár egyes díszruhákon vagy fehérneműhímzéseken még technikailag bravúros példái láthatók, művészi szempontból ezek már teljesen jellegtelenek, főként a régi minták mechanikus, túldíszített változatai."