W. Somerset Maugham: Az oroszlánbőr

"Kétéves házasok voltak, amikor szomszédot kaptak. Akkoriban felszökött a gumi ára, új ültetvényeket létesítettek, s egy jó nevű társaság hatalmas területet vásárolt a folyó túlsó partján. A gazdag társulat bőkezűen szerelte föl az ültetvényt. Az intézőnek motorcsónakot bocsátottak rendelkezésére, s így nem került fáradságába átruccannia, ha egy korty italra vagy egyébre támadt kedve. Jack Carrnek hívták. Egészen -másfajta fiú volt, mint Norman; mindenekelőtt úriember, aki előkelő iskolába járt, és egyetemet végzett; harmincöt körül járthatott, s magas volt, de nem olyan testes, mint Norman; karcsú alakján igen jól festett a szmoking, a haja göndör, a tekintete mosolygós. Pontosan az ő esete. Rögtön megkedvelte. Jólesett végre Londonról, színházról beszélgetni valakivel. Jack könnyed volt és vidám. Értelmesen tudott tréfálkozni. Két hét alatt jobb barátságba keveredett vele, mint az urával két év alatt. Norman körül mindig gomolygott valami, aminek ő sohasem látott a mélyére. Persze, mikor a férfi belehabarodott, bőven beszélt önmagáról, s neki mégis az a furcsa érzése támadt, hogy Norman nem adja ki magát egészen; ha nem is szántszándékkal, de — nos, ezt nehéz megmagyarázni — idegen — nincs erre jobb szó, aki nem is tudná érzéseit szavakba foglalni. Később, amikor Jacket jobban megismerte, ezt el is mondta neki, s Jack Norman helyi születésével magyarázta a dolgot: ereiben ugyan egyetlen csöpp bennszülött vér sem folyik, mégis átformálta a vidék légköre, s nem igazi fehér ember már, van benne valami keleti vonás. Hiába töri magát, sohasem válik egészen angollá.
Mrs. Grange fennhangon beszélt az üres házban, mert a két szolga, a szakács és az inas a maga fertályán tanyázott, s a hang úgy verődött vissza, csendült át a faburkolatos padlón és falon, mint a kádban erjedő must hátborzongató, zavaros beszédre emlékeztető bugyborgása. Úgy beszélt, mintha Skelton jelen lett volna, de olyan összefüggéstelenül, hogy az valójában meg sem érthette volna a történetet. Hamarosan rájött, hogy Jack Carr megkívánta. Ez fölizgatta. Nem volt ugyan kikapós, de a színházi évek alatt természetesen akadtak kalandjai. Nem is lehetne másként kibírni egy hónapokig tartó turnét, ha az ember néha meg nem feledkeznék magáról."