Wass Albert: A szikla alatti férfi

"Amikor aztán kireggeledett, és Kientzele tanár úr még mindig nem jött vissza, a diákok kétségbeesetten felkerekedtek, és lemenekültek az ijesztő legelőről. Lent az országúton találkoztak egy öreg rendőrrel, és elmesélték neki az egész történetet, de ez egyszerű ember volt, és kikacagta a gyerekeket, „egyértelműen állítva", mint az később a jegyzőkönyvben állt, hogy nem földöntúli, hanem ellenkezőleg, nagyon is földi jelenség volt. Ezen a világon vannak kifejezetten földi fehérnépek, és a tanár úrnak úgy tetszett, hogy egy ilyen elvarázsolt sellővel eltűnjön diákjai kíváncsi szeme elől a testi örömöknek való hódolás végett, ami után valószínűleg elaludt, mint ahogy ez idősebb urakkal meg szokott történni. „Miáltal a rendőri karhatalom", amint az tovább a jegyzőkönyvben szerepelt, „nemcsak méltatlannak bizonyult hivatalához, hanem egyértelműen megsértette a gimnázium tiszteletreméltó testületét azzal, hogy ilyen erkölcstelen hajlamokat feltételezett tagjairól".
Jegyzőkönyveket írtak, és miután az eltűnt a következő nap sem volt még otthon, az igazgatóság kiküldött két fiatal tanárt, hogy a helyszínen alapos kutatásokat végezzenek. Az egyik egy földrajztanár, a másik a természettudományok tanára volt. Az expedíciót siker koronázta. Megtalálták, és a szegény áldozatot kiragadták a földöntúli erők karmaiból. Nagyon megtépázottan nézett ki, és hivatását kisvárosunk gimnáziumában nem tudta tovább folytatni. Nemsokára valahova elhelyezték, és senki sem látta nálunk viszont.
Mindenesetre később azt rebesgették róla, hogy az ájtatos erkölcscsőszt nem a víz alatt találták meg, ahol mint ismeretes, a sellők laknak, hanem egy havasi pásztorkunyhóban, a híres Anna pásztorlánynál, ahol szemmel láthatólag nagyon jól érezte magát. És a múzeum igazgatója tudni vélt bizonyos családi jelenetekről, amelyek az elveszett erkölcscsősz hazatérése után lakásában lezajlottak."