Wass Albert: Az antikrisztus és a pásztorok

"....ez a legenda kiszínesedett, és titokzatossá mélyült, megtelt mosolygó hercegkisasszonyokkal, titkolt szerelmekkel, nagy és bűnösen szép dolgokkal, s Piluc esküdni mert volna reá, hogy valami szép leány csalta el az úrfit messzi idegen földre.
Ennek a színes elképzelésnek talán az volt a magyarázata, hogy szegény Pilucnak nem volt szerencséje a leányokkal. Cigányleányok nem voltak a környéken, másféle leány pedig hogyan is nézne reá egy cigányra? Világszégyene volna! így hát Piluc máshol kellett volna asszony után nézzen, s kétszer el is indult cigánylányt keresni, de a sors ellene volt mindkét esetben.
Első nekiindulásakor, két évvel az úrfi távozása után, csak a hegyen túli első városig jutott. A várost ismerte már, Samu úrral kéthetenként eljártak oda az öszvérekkel áruért, de amikor kifele ballagott a városból, egyszerre csak meglátott a folyó partján egy hosszú, fekete rémséget közeledni irtó sebességgel a töltés tetején, s amikor ez a szuszogó szörnyűség elvisította magát, a jó Piluc ész nélkül fordult vissza, s egy futással rohant, amíg csak el nem érte az erdőt.
Később Samu úr megmagyarázta neki, hogy az a hosszú fekete rémség a vasút, és arra való, hogy az ember utazzék vele, ha van pénze hozzá, így aztán Piluc három teljes évig gyűjtötte a pénzét, s mikor Samu úr is úgy gondolta, hogy már elég gyűlt össze az asszonykereséshez, akkor Piluc újra nekiindult a világnak. Most már egyenesen a vasúthoz ment, s a pénztáros kérésére, hogy meddig kér jegyet, azt felelte: „ameddig a vasút viszen" így aztán másfélnapi utazás után az egyenruhás kalauz kiszórta őt egy rettentő nagy városban, ahol akkora házak voltak, hogy a Viharbérc tízszer is elfért volna bennük, Piluc szerint, s ahol bizonyára csupa Békebírók meg bányaurak laktak, mert egyéb fajta egyszerű embert még az utcákon sem lehetett látni. Végül is valami nagy térségen egy óriási sátor alatt, amit cirkusznak neveztek, talált is Piluc cigányokat. Volt ott egy cigányleány is, aki majdnem csórén mutogatta magát az embereknek, lóháton nyargalva köröskörül egy bekerített helyen a nagy sátor alatt, s bár a csórésága sértette Piluc illendőségérzetét, a leányzó mégis igen megtetszett neki. Mikor ezt hátul a ponyva mögött megmondta a fehérnépnek, s azt is, hogy milyen messziről jött oda miatta, az rácsillogtatta szépséges szép szemeit, és első kérdése az volt: „Van-e pénzed, pof ám?" Mikor Piluc hűségesen elébe számolta a pénzét, a leány elvitte magával egy csudálatosán szép vendéglőbe, ahol minden aranyból volt, meg üvegből, ott rendeztek egy nagy esküvői lakomát, utána egy nagy emeletes palotában gyönyörű díszes lakást béreltek, ahol még meleg víz is folyt, csak meg kellett nyitni egy csapot - s másnap a gyönyörű cigánytündér pénz nélkül kergette ki szegény Pilucot az utcára, s olyan csúnyákat kiabált utána cigányul, hogy rossz volt hallani.
Félnapig kóválygott szegény Piluc a szörnyű nagy városban, amíg meglelte azt a helyet, ahol a vonatok indulnak. S mivel pénze nem volt, hogy jegyet vegyen, hát éjszaka nagy ügyesen bebújt egy teherkocsiba, ami mindenféle gépekkel volt tele. Mikor innen kidobták, egy másik kocsiba lopódzott be, s étlenül, rongyosán, naponta vasutasok szitkai és pofonjai között, így utazgatott több mint hat napig össze-vissza, míg végül is hasonfekve valami hordók között megpillantott a távolban egy ismerős hegyet."