Wass Albert: Jönnek - Adjátok vissza a hegyeimet! - 2002.

"Elhallgatott megint és belebámult a tűzbe. Mi ettünk, és nem is néztünk reá, mintha ott sem lett volna. Egy idő múlva aztán elkezdte megint, és akkor már úgy folyt belőle a szó, mint am.kor a földuzzasztott szennyvíz alatt valaki kirúgja a zsilipet.
- Odaát születtem, Bukovinában. Anyám rutén volt, apám román. Volt egy kis földünk, de csak éppen annyi, hogy élni lehetett rajta, ha az ember reggeltől estig dolgozott. Hat testvérem is volt, de én voltam köztük a legidősebb, reám kellett maradjon a föld. A többi szerteszéledt, mint a juhok a legelőn. Volt egy öcsém, az gépészinasnak ment a városba. Majd segéd lett, és akkor egyszer egy húsvétkor hazajött, és olyan dolgokról beszélt, amiket ott nálunk a faluban nem lehetett megérteni. Szakszervezetekről, meg titkos gyűlésekről, meg arról, hogy közeledik a világ felszabadulása. Az öcsém kommunista lett. De ezt csak később tudtam meg. Elébb jött a háború.
Mindjárt az elején elvittek katonának, és én átszöktem az oroszokhoz. Nem azért, mintha valami közöm lett volna hozzájok, csak mert azt mondták, hogy a hadifoglyokat elviszik hátra, és csak dolgozniok Kell, többet nem lődöznek reájok. Féltem attól, hogy meglőnek a háborúban, és ezért első alkalommal, ahogy lehetett, átszöktem az oroszokhoz.
Ott elvették a fegyveremet, és megkérdezték, hogy miért jöttem át. Azt mondtam nekik, hogy kommunista vagyok, s azért. Kezdtek kérdezgetni, de rájöttek hamar, hogy nem értek semmit a kommunizmushoz, s akkor kinevettek és elküldték hátra, hadifogolynak. Egy bányában dolgoztam, sok más hadifogoly között. Egyszer aztán megkérdezték, hogy ki jelentkezik önként kommunista átképzésre. Én jelentkeztem. Miért ne, gondoltam, nem kell majd bányában dolgoznom, és jobb lesz. Jobb is lett. Egy nagy táborba vittek, rendesen felöltöztettek, jól tartottak élelemmel és nem kellett tennünk egyebet, mint hallgatnunk mindenféle beszédeket."