Wass Albert: Mesék - Erdők könyve - Tavak könyve

"A Jóisten mosolygott és azt felelte:
- Legyen hát! Eredj és teremts valami emléket a jóság számára is.
Az Erdő Jó Szelleme megköszönte az ajándékot, és visszaszállt vele a földre. Az erdő szélén megállt elgondolkozva, és nézte az embereket, akik kint a mezőkön dolgoztak.
És akkor meglátott egy csapat vásott, rossz gyereket, akik azzal mulattak, hogy kiszedték a fészekből a varjú fiát és kínozták. Szárnyát tépdesték, szorongatták, dobálták a levegőbe, és kacagtak a kínlódásán. Szegény varjúfiú sírt, jajgatott, a két öreg varjú pedig kétségbeesve keringett fölötte, de hiába kérlelték a rossz gyerekeket, azok csak tovább kínozták szegény varjúfiút.
Az Erdő Jó Szelleme nagyon elszomorodott ezen, és látta, hogy rosszaságuk nyomán mindenütt mérges gyomok nőnek ki a földből, csalánok és bürkök, és látta előre, hogy ezek a gyermekek, ha megnőnek, csupa rosszaságot csinálnak azután is. Kínozzák majd egymást, veszekszenek, háborúskodnak és megtöltik csalánnal és förtelemmel a világot.
Nem nézhette tovább. Intett az erdőnek, és a fák haragosan zúgni kezdtek. Intett a felhőknek, és a felhők dobálni kezdték villámaikat. Morajlottak a hegyek, süvöltőit a szél, és a fák kinyújtották karmaikat a gonosz gyerekek felé.
Azok megijedtek, és rémült sírással futottak haza. A megkínzott varjúfiút pedig otthagyták a mezőn.
Egyetlen gyerek maradt csupán a közelben. Ez nem játszott a többivel, szüleinek segített krumplit kapálni. Mikor a gonosz kölykök elszaladtak, odament az eldobott varjúfiúhoz, fölvette és megsimogatta. Enni adott neki, és megitatta friss forrásvízzel.
Az erdő már nem zúgott akkor. Figyelt.
A gyerek pedig fölmászott a fára, és visszatette a varjúfiút a fészekbe. Boldogan károgott a két öreg varjú, a fák mosolyogva bólogattak, és abban a pillanatban, amikor a gyerek visszahúzta kezét a fészektől, ott ült a tenyerén egy szép, fehér pillangó."