Wass Albert: Valaki tévedett

"Kevesen tudják ezt, de odafönt a Mennyeknek Országában van egy nap, mely minden más napnál nevezetesebb, még a karácsonyénál is. Ezt a napot azoknak szentelte az Egek Ura, kik odalent a földön hősi halált haltak a szabadságért.
Ennek a nevezetes napnak a hajnalán angyalok öltöztetik aranyos díszruhába a hősi halottakat. Majd országaik szerint fölvonulnak a mennyei főparancsnok, Gábriel arkangyal elé, aki katonásan számba veszi őket s megadja az engedélyt, hogy díszmenetben fölvonulhassanak az Úr színe elé.
így volt ez már szokásban sokezer esztendő óta s a nevezetes nagy ünnepség lefolyásában soha sem volt a legkisebb zavarkeltés sem, egészen az 1957-es esztendőig. De abban az évben szokatlan dolog történt. A díszmenet majdnem két órai késéssel érkezett az Úr színe elé, ahol az aranytrónus két oldalán fölsorakozva vártak már napkelte óta az Arkangyalok, Főangyalok, kisebb rendű angyalok, valamint az érdemes Szentek, Aprószentek és Jámbor Kegyesek. Ez az illetlen várakoztatás ugyancsak megbotránkoztatta őket, különösen a Kegyeseket, akiknek már csak állóhely jutott.
A mennyei szóbeszéd szerint ez történt: félórával napkelte után Gábriel Arkangyal kilépett a parancsnokság kapuján, de a gyülekezési térségen még nem volt senki. Mindössze a szárny segédje állt ott a lépcső alatt, egy fiatal angyal-kapitány.
- Mi a fene? - mordult föl Gábriel - Átaludtak a hősök a reggelt? A szárnysegéd zavartan hebegett.
- Nem értem mi történt. Az aranyos díszruhákat rendes időben kiutaltam az angyaloknak. Mikor közvetlen napkelte előtt végigjöttem a szállások utcáján, már kezdtek is gyülekezni a csoportok. Azóta régen itt lehetnének.
- Nocsak, az elsők érkeznek már - bökött állával Gábriel a térség bejárata felé - ha nem csal a szemem, a lappföldiek ezek, meg az izlandiak..."