Zolnay László: Az elátkozott Buda - Buda aranykora

"Át kell őt adni a papnak, aki aztán gondoskodjék arról, hogy a boszorkány kemény böjtöléssel vezekeljen, és így hitében megerősödjék. Majd minekutána megböjtöltették, hazabocsátják. Ha azonban újra ördöngös mesterség űzésén kapják, ismét csak a templomba hurcolják. Itt a templomnak tüzes kulcsával megbélyegzik homlokát, mellét és hátát. Ha pedig harmadjára is visszaesik, világi bírónak adják át.
Szent István korára azonban a boszorkányságban való hitnek már figyelemre méltó egyháztörténeti „priusza" van.
A X. században Regino apát, akit korai forráskritikánk magyargyűlöletéről ismer, már felhívja egyháza figyelmét a rontó boszorkákra. Már nála felmerül, hogy a boszorkány éjszaka a pogány Diána istenasszonnyal, Heródiással s más bűnös személyekkel együtt állatokon lovagol. Ugyanezekben az időkben az egyház a híres Canon Episcopi című enciklikában még azt hirdeti, hogy a boszorkányság csupán babonás hiedelem, a benne való hitet az ördög sugalmazza az embernek, ezért ezt a tévhitet üldözni kell. ..
így hát Szent István király törvénye a boszorkányság vonatkozásában keményebb volt magának az egyháznak hivatalos kánonánál. Ennek magyarázata: Szent István a pogány szertartások hitét nevezte boszorkányságnak. Márpedig ez a régi hit még 1046-ban felkísért az emlékezetes Vata-lázadáskor. És a leírások egyike Vatának s fiának, Jánosnak egyik bűnjelét abban látja, hogy „magos ét pythonissas" - vagyis jósnőket és táltosokat - tartott maga körül.
S hirtelenjében - az 1046. évi pogánylázadásról és Vatáról esvén szó - talán összefüggést is láthatnánk a Gellérthegy és a boszorkányság ügye között. Hiszen e pogánylázadásnak egyik leglátványosabb bosszútette éppen e hegy lábánál esett meg: Gellért püspöknek s társainak felkoncolása. Ám mégsem innen ered a Gellérthegynek mint a „boszorkányok hegyének" a mítosza! (A magyarázat, mint majd látjuk, sokkal újabb keletű, sokkal prózaibb.)
Külföldön először Kölnben olvasunk holmi boszorkányperről. 1075-ben egy asszonyt taszítanak le a kölni városfalról, mondván: bűbájosságával megzavarja az emberek nyugalmát. Nem sokkal később Angouleme-ben egy asszonyt azért végeznek ki, mert megbabonázta a vár urát. Nem sokkal utóbb pedig Rómában vetik máglyára a bűbájos szép Finicellát.
Hazai középkori kriminalisztikánknak jó tükre a XIII. század eleji Váradi Regestrum, s ennek anyagában is csak rontásról, bűbájosságról olvashatunk. A boszorkányság itt - mint büntetéssel sújtott bűn - nem szerepel.
Furcsa módon az egyház boszorkányelméletében éppen annak az Aquinói Szent Tamásnak fellépése hozott kárhozatos változást, aki dualista világszemléletével, más vonatkozásokban, haladó erőt jelentett. Szent Tamás ugyanis meghirdette: igenis létezik a démonok világa, az ördögnek fennhatósága alatt. A démonok hatalmában áll, hogy az embereket megrontsák, nekik rosszat okozzanak. A boszorkányságot ezért azonosnak tekintette az eretnekséggel."