Zsindely Ferenc: Isten szabad ege alatt - 1934.

"Hát nem jön a tél az idén, nem jön. Esik az eső egyre, mélyül a talaj, dagadnak a vizek. Megáradtak a barázdák, kiöntöttek az árkok, a völgyekben tavakat fodroz a szél, rétek és legelők mind csupa tenger s a szántások feneketlen ingovány. Ők az urak az idén, a vizek. Eltarisznyázta valahol az időt a tél, s közben a nyakára nőttek. Persze, ha megemberelné magát, ha jeges ostorával úgy istenigazában végigcsördítene rajtuk, egyszeriben beléjük fagyasztaná a nagy hetvenkedést. Tán meg is teszi még. Azonban az egereken nem segít már vele. Az egerek már elpusztultak, a sárba belevesztek. Egy-egy árok magasabb partja, egy-egy fás legelő szárazabb lejtője azok az ararátok, ahol az özönvíz belőlük magnakvalót hagyott. Ölyvet alig is látni az idén. Szárazabb vidékre húzódtak a finom egérpecsenye után. Nekik úri a soruk, őket hetedhétországon röpíti a szárnyuk. De a szegény gyalog rókák nem utazhatnak el idegen országba, könnyű élhetésre. A rókák nyomorognak. Egér sincsen, s ha legalább hó volna! De hó sincsen. Sármányok, cinegék frissek és vidámak. Bogyóval tele a fák, lakmározhatnak a rigók is. Nincs most madár, amelynek felkopnék az álla. Fagy nem dermeszti szárnyukat, éhség nem vakítja szemüket. Alig lehet belőlük elkapni vagy egyet is. Nagy jó dolgában még a buta fácánnak is mintha növekedőben volna az esze. Fogolynak, nyúlnak kutyabaja. Éberek, erősek, gyorsak. Könnyen vigyázhatnak, nem szorítja őket oktalanságokra a nyomorúság. Nekik jó is ez a lágy tél. Örülhetnek neki. De a rókára keményebb akármilyen hóviharnál. Azonban ki kell bírni mégis. Élni, mindenképpen élni: ez a közös nagy, szent parancs. Ha örökös harcok árán, ha örökös kínok közepette, furfanggal, erővel, gyáván, kegyetlenül: de élni. Aki teljesíti, helyesen cselekedett. Eddig még lehetett valahogyan. Az erdőkön leginkább a szomszéd határban. Ott szárazabb az avar, ott maradt egér."